Mármint most nem a világra és a életre gondolok - persze erre is hasznos lenne választ találni, hanem pusztán erre a blogra.
Mi másról is szólhatna az első post, mint hogy mivégre van a világon seo, azaz a keresőoptimalizáció?
A SEO kapcsán nyugodtan beszélhetünk kopernikuszi fordulatról a marketingben. Kopernikusz arra jött rá, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem éppen fordítva. Forradalmi nézőpontváltás. Fromm szerint az is ilyen fordulat volt, amikor Darwin arra jött rá, hogy az ember a majomtól származik, illetve Freud arra jutott, hogy az embert a tudatalatti mozgatja valójában.
A SEO is óriási szemléletbeli változást hozott. A hagyományos marketinges úgy gondolkodik: meg kell határozni a célcsoportot, majd meg kell határoznia azon médiumokat (pl. újságok, magazinok, rádióállomások) amelyeken keresztül a célcsoportot elérheti. Ki kell találni, hogy a lehetséges vásárlók többségükben milyen magazinokat olvasnak, milyen rádióállomásokat hallgatnak, mikor, milyen televíziós csatornákat néznek.
Az új marketinges (nevezzük így) azon gondolkodik el: mire keresnek rá a weben a potenciális vásárlók? Óriási a különbség, hogy ahhoz próbálok-e szólni, akit esetleg érdekelhet a szolgáltatásom (mondjuk demográfiai jellemzői alapján), vagy aki éppen aktívan keresi a szolgáltatásom (termékem) az interneten. Komoly különbség. Ez a különbség tette dollármilliárdosokká a Google Inc. alapítóit. Félreértés ne essék: természetesen a SEO még miondig csak egy eszköz a sok közül az értékesítés növelésére. Viszont roppant hatékony eszköz.
A SEO természetesen nem pusztán kereskedelmi, hanem nonprofit célokra is használható. Bárkinek hasznos, akinek üzenete van.
A keresőmarketing (SEM) arról szól, hogy pénzért lehetőség van hirdetéseket megjeleníteni a természetes találatok mellett. A SEO arról szól, hogyan lehet bekerülni a természetes találatok közé. Ez a blog az utóbbiról szól.